2012.03.26.
16:15

Írta: Melocafe

TÉRKÖR Műhely /Workshop/

Szemlélet

 
Korábban a hagyományos várostervezés, elsősorban a terek mérnöki szemléletű, fizikai megtervezését támogatta, egy nagyon szűk szakértői kört téve a terek jövőjének meghatározójává. Ezzel ellentétben, mi egy újabb, nyugaton már bevált szemléletmód képviselői, úgy gondoljuk, hogy a közterek, a köz-helyei, az a terep, ahol a település, a város élete zajlik, így a terek jövője kapcsán érintettek köre jóval túlmutat a mérnökökön, szakértőkön. Ugyanolyan fontosnak tartjuk, hogy az elkötelezett városlakók, civilek, művészek, a helyi kereskedők, a gazdasági és turisztikai szegmens képviselői és az intézmények is egyaránt tagjai legyenek ennek a körnek és közösen alakítsuk köztereink, a közösség élet ezen meghatározó színtereinek életét és működését.
Ehhez kínál egy kreatív szakmai keretet és párbeszéd teret a Térkör műhelymunka workshop módszer.

 

A TÉRKÖR módszer

A TÉRKÖR workshop módszer egy strukturált lépésekből felépülő szakmai eszköz, amely egy interaktív párbeszéd teret kínál egy adott köztér kapcsán az érintett szereplők és csoportok ötleteinek, érdekeinek, véleményének megismerésére és egy közös, együttműködésen alapuló, fenntartható jövőkép felállítására.
A pár órás műhelynap egy felkészült moderátor támogatásával zajlik, ahol a résztvevőket az érintett csoportok képviselőinek, lehetőleg minél tágabb köre alkotja, úgymint; helyi lakosok, civilek, helyi döntéshozók (önkormányzat), helyi intézmények képviselői, gazdasági szereplők, de olyan eset is előfordulhat, mikor a hangsúly egy bizonyos célcsoporton van, mondjuk a helyi civileken, vagy iskolásokon.
 
A módszer a stratégiaalkotást könnyed, játékos formában segíti elő, ahol a résztvevők csapatokban munkálkodnak a feladatok megoldásán. A módszer különlegessége, hogy a résztvevők számos szerepben kipróbálhatják magukat, a különböző érintett szereplők szemszögéből fogalmazzák meg igényeiket, meglátásaikat, ötleteiket.
A folyamat a "térmissziók" felállításával indul, majd a műhelymunka végére az adott tér fejlesztésében érintett szereplők konszenzusán alapuló komplex „Tér csomagokat” állítunk össze közösen.
 
További információ: Demeter Anna, (ann.demeter@gmail.com)
 
 

TÉRKÖR Esemény / Urbitális Majális 2012

 
A módszert elsőként 2012. május 2-án az Urbitális Majális keretei között megrendezésre kerülő Térkör műhelynapján teszteljük hazai környezetben az erzsébet téri Design Terminálon, ahol egy a helyszínen kisorsolásra kerülő fővárosi köztér, vagy utca lesz a workshop témája.
A műhelymunkára mindenkit szívesen látunk, aki elkötelezett a városi közterek jövője kapcsán és szeret csapatban ötletelni, legyen az egy laikus városlakó, a lakókörnyezete iránt elkötelezett civil, vagy valamilyen kapcsolódó szakterület, intézmény képviselője.
Ha szeretne részt venni, kérjük jelezze részvételi szándékát, legkésőbb április 29.-ig a fenti elérhetőségen.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása